Körülbelül három hete élvezzük igazán a játszóteret annak minden előnyével és hátrányával. Egy időben kezdtük a hintázás pihentető érzését és a mászókázás izzasztó nehézségeit. Olivér fáradhatatlanul mászik fel az akadálypályán a jól megérdemelt csúszdáig (kis óvó segítséggel) és már rájött, hogy a lecsúszás csak simán ülve és kinyújtott lábbal egyáltalán nem extra. Most a hasra fordulás útközben és aztán végig hason csúszás (nem előre fejjel) a menő. Délutánonként kb. fél öttől (amikor a zöldséges pont bezár) körülbelül hatig vagy hétig vagyunk a "nagyjátszón" ekkor már van elég árnyék és nagyon kellemes tud lenni a homok is mezítláb:-)
Akadnak veszélyek, viták a mászóka tetején, harapások, küzdések éppen hisztikorszakukat élő két-háromévesekkel, de összességében jó kis program és egyelőre megunhatatlannak tűnik Oli számára. Eddig a hintázásból maga az ének ment inkább (a hinta-palinta volt nagyjából az első értelmes szókapcsolat, amit kimondott) most már imád benne lenni és hajtja is magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése